Szeptember 9.
Kedves Naplóm!

Hogy mi történt velem az előző pár napban? Á, semmi. És mi történt velem és Dracoval? Szintén semmi. Nem is volt járőrözni rendesen. Csak az elejére jött, azt mondta, fontos dolga van. Nem mondta el, hogy mi az, de egyszer utána mentem (persze szigorúan azért, mert kíváncsi voltam rá, hogy mi lehet fontosabb a prefektusi teendőinél...). Persze, fontos dolga volt... Csak Parkinsonnal találkozott és egy bizonyára roppant kellemes, nyelves vacsorakavarás után eltűntek a Mardekár klubhelyiségében. Ez van. De nem, nem vagyok féltékeny. Elvégre semmi közöm Malfoyhoz. Persze azon kívül, hogy beleestem, mint vak ló a gödörbe.
És egyébként is, hogy képzeli, hogy járőrözés helyett Parkinsonnal... szóval... öhm... magától értetődő, hogy mit csinál? Kíváncsi lennék rá, hogy hetente hány lány fordul meg az ágyában. Biztosan naponta más...

Piton egyébként továbbra is ott köt belénk, ahol tud. Annak a libának és Draconak (istenem, miért hívom Draconak???) még mindig nem kell házit írnia, arról viszont egyik tanár se tud, hogy mit csinálnak ők ketten járőrözés helyett. A griffendéleseknek dupla annyi házijuk van bájitaltanból, mint a mardekárosoknak és ráadásul Piton minden egyes óra elején levon tőlünk 10 pontot, a semmiért. Tegnap például azért, mert Neville „megsértette az iskola, öltözködésre vonatkozó szabályait” (nem volt bekötve a cipőfűzője). És csakis azt várja, hogy végre sikerüljön kiprovokálnia valamelyikünkből egy szép dühkitörést, és levonhasson 50 pontot (ezzel egyébként megdöntené saját rekordját). Gonosz denevér.

Na, de amiről írni akarok, annak köze sincs Pitonhoz, hanem... jaj... ma kaptam egy levelet anyától (még valamikor a múlt héten írtam neki).

Drága Hermione,

Örülök, hogy minden rendben, legalább ott, a Roxfortban. Sajnos itthon nem mennek ilyen könnyen a dolgok. Nem levéltéma, és nem így kéne elmondani neked, de mivel élőben nem találkozhatunk...

Gondolom emlékszel még, hogy apáddal a kapcsolatom az utóbbi időkben nem volt valami felhőtlen. Elég sokat beszélgettünk, és mind a ketten úgy gondoljuk, hogy nincs értelme a további veszekedéseknek, csak egymás idejét raboljuk. Megpróbáltuk rendbe hozni a dolgokat, de nem sikerült. Tudom, hogy azt ígértem, mire hazajössz minden rendben lesz... Sajnálom, kicsim! Meg kell értened, hogy így a legjobb mindenkinek.

Apáddal bármikor találkozhatsz, amikor csak kedved tartja. Igaz, elköltözik itthonról Londonba, de szerintem a nyári szüneted utolsó napjait is ott töltheted, ha kedved van.

Tényleg nagyon sajnálom, én is és ő is!

Ölel:
Anya


Szegény... Általában normális leveleket ír, de ezen látszik, hogy nem tudja miként mondja el nekem.
Bár ez várható volt. Apa nem akarta, hogy visszajöjjek a Roxfortba, mert szerinte túl veszélyes. Anyával minden éjszaka ezen veszekedtek, míg végül apa azt mondta, hogy csináljunk, amit akarunk. Az állomásra se kísért ki, reggel rögtön elrohant otthonról. Anya azt mondta, hogy ne izguljak, majd megbeszélik a dolgokat, minden rendben lesz. Hát látom, mennyire rendben. De ez a levél... a papír is tele van könnyfoltokkal. Megpróbáltam nem nagyon kiborulni a reggelinél, de nem éppen sikerült. Becsörtettem a lány wc-be és ki se jöttem onnan. Lemaradtam 3 óráról, végül Parvati és Lavender ráncigált ki, hogy ugyan már, mondjam el, hogy mi a bajom és menjek órára. Mondhatom kedves.

A járőrözés pedig maga volt a pokol. Gondoltam, el se megyek, elvégre Draco tuti megint Parkinsonnal fog szórakozni. De aztán erőt vettem magamon és cseppet sem sietősen lebattyogtam a bejárati csarnokba. Igencsak meglepődtem, amikor megláttam Dracot. Rám várt. Milyen rendes.

-Csak nem megtisztelsz végre a jelenléteddel, Malfoy?
-Most mi bajod van? Szóltam akár egy rossz szót is, hogy így le kell támadni?
-Nem.
-Értem Granger. Szóval minden ártatlan embernek leszeded a fejét, csak mert problémáid vannak otthon.

Megdermedtem.

-Honnan tudsz te arról?
-Én mindenről tudok, ami itt történik.
-Vegyél vissza egy kicsit a nagyképűségedből! Semmi közöd a dolgaimhoz. Semmi.
-Nyugodj már meg egy kicsit, és nehogy...
-Mit nehogy? Idejöttél, hogy terrorizálj? Akkor már inkább legyél a drága Parkinsonoddal! – rögtön a szám elé kaptam a kezem. Rájöttem, hogy elszóltam magam. De dühös voltam. Ő meg csak vigyorgott.

-Szóval kémkedsz utánam, sárverű?
-Nem kémkedek... – mondtam megsemmisülten. Eléggé szíven ütött, hogy megint lesárvérűzött.
-Netán féltékeny vagy? – még gonoszabban vigyorgott.
-Ugyan már Malfoy, csak álmaidban!
-Akkor meg?
-Hagyj engem békén! Semmi kedvem ehhez az egészhez.
-Ne rajtam töltsd ki a mérged. Arra ott vannak a drága barátaid.
-Ne keverd bele még őket is. Szállj le a problémáimról. Egy napra elég nekem ennyi is. – Majdnem elbőgtem magam. De tényleg. - Elválnak a szüleim és aztán még neked is belém kell kötnöd?

-Te kezted az egészet.
-És neked muszáj folytatnod? Hát nem lehet leszállni rólam? – Megpróbáltam visszatartani a könnyeimet. Persze, hogy nem sikerült. Miért is sikerült volna? Azt se tudom, miért kezdtem el sírni. Máskor is ött kötött belém, ahol ért. Akkor meg? Leroskadtam a fal tövébe és nyomorultul éreztem magam. Miért pont előtte kellet kitörnie belőlem ennek az egésznek?
-Ne bőgj.
-Szállj le rólam!
-Csak segíteni akarok...
-Segíteni? Így? Ezt viccnek szánod?

Lehajolt mellém és egész más hangnemre váltott. Komolyan mondom, a meglepődöttségtől még a sírást is abbahagytam.

-Elmondod?
-Neked?
-Megpróbálhatnád...
-És mégis miért? Én nem bízok benned. Ha elmondom, akkor holnapra az egész iskola ezen fog csámcsogni. És neked lesz még egy okod arra, hogy rajtam gúnyolódj. – tettem hozzá szomorúan.
-Az a bajod, hogy ilyen vagyok veled?
-Az is. De most csak a szüleim miatt buktam ki...
-Biztos, hogy elválnak?
-Igen. Apa nem akarta, hogy visszajöjjek ide, anya meg igen és ezen veszekedtek. – hirtelen rájöttem valamire, amitől újra kitört belőlem a sírás. – Miattam...
-Nehogy ezt meséld be magadnak! Ha apád... szóval volt olyan... már bocs, de idióta, hogy emiatt összevesszen a feleségével, akkor az egésznek értelme sem volt.
-Kösz, ez most tényleg nagyon megnyugtatott.
-Jól van na, csak próbálkoztam. De ne sírj már...
-Nem... Az egész miattam van... miattam válnak el...
-Nyugi... Biztos, hogy nem... Jaj, csak hagyd már abba a sírást, kérlek!
-Nem megy...

Na ha meglepődtem az előző hangnemén, akkor... Olyat csinált, amit szerintem még soha. Mármint nem csak velem, másokkal se. Megölelt!!! Magához húzott és megölelt. Aztán meg letörölte a könnyeimet. Én meg csak néztem rá.

-Ezt most...
-Bocs.
-Micsoda?
-Bocs.
-Te bocsánatot kérsz? Ezért?
-Nem kéne?
-Nem... inkább nekem kéne megköszönnöm vagy valami. Ööö.... köszi.
-... Szívesen...
-Indulnunk kéne...
-Nem muszáj, ha nem akarsz. Inkább aludj, vagy valami.
-Nem. Muszáj, mert... mert ez kötelességem.
-A kötelességtudó Granger.
-Ne kezdd... Nem hívhatnál Hermionénak?
-Muszáj?
-Vagy Hermionénak, vagy sehogy.
-Na jó, Hermione.
-Rendben. Induljunk, Draco.